+36 20 975-5872

dr. Hoffmann Balázs

ügyvéd

Következő

Bemutatkozás

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem 2004-ben. Az egyetemen a jogász szak mellett Európai Uniós jogi szakirányú képzésen vettem részt (2000-2004). Az egyetem elvégzése után három évig Budapesten dolgoztam ügyvédjelöltként. Az ügyvédjelölti időszakot követően, 2008. április 2. napján sikeres jogi szakvizsgát tettem, és még ugyanebben az évben, 2008. június 9. napján megalapítottam a Hoffmann Ügyvédi Irodát, melynek azóta is a vezetője vagyok.

Gyakorló ügyvédként, 2012. május 16-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karán társasági jogi és cégjogi szakjogászi képesítést szereztem.

Jelenleg a Szegedi Ügyvédi Kamara bejegyzett tagja vagyok, 2010 és 2014 között a Fegyelmi Tanács tagja, 2014. márciusa óta a Fegyelmi Tanács Elnöke. Emellett a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének államvizsga bizottsági tagja.

Két középfokú, C típusú nyelvvizsgával rendelkezem, angol és német nyelvből.

Kapcsolat

+36 20 975-5872

Lépjen velem kapcsolatba, az alábbi űrlap kitöltésével: